Reggel mikor felkeltem szurkoltam, hogy csak egy álom volt az egész de rá kellett jöjjek, hogy megtörtént nem csak egy álom volt sajnos. Nagy nehezen elmentem a fürdőig és felöltöztem. Először egy színes felsőt akartam felvenni de nem volt hozzá kedvem. Inkább felvettem egy teljesen fekete szettet. Egyszerűen nem tudtam mosolyogni. Tegnap jó volt hallani a hangját, akkor elmosolyodtam, miatta. De most semmi sincs ami miatt mosolyoghatnék. Mikor lementem a nappaliba anya lent beszélgetett Derekékkel. Derek rám nézett és elkezdett közeledni majd megölelt. Én nem csináltam semmit csak álltam ott majd kibújtam öleléséből és a konyha felé vettem az irányt. Ittam egy pohár narancslevet majd visszamentem a szobámba. Lefeküdtem az ágyra és csak bámultam a plafont. Jézusom mit műveltem? Nem taszíthatom el Dereket magam mellől. Ő nem tehet semmiről. Reméltem, hogy még itt vannak gyorsan küldtem egy üzenetet neki, hogy jöjjön fel. 2 perc se telt el már az ajtómba állt. Én rögtön felpattantam az ágyról és odarohantam megölelni. Nem ölelt vissza.
-Sajnálom, nem tudom mi ütött belém 10 perccel ezelőtt.-öleltem magamhoz még szorosabban. Végre megéreztem kezeit körülöttem és megnyugodtam.
-Semmi baj, tudom, hogy nehéz neked.-puszilt homlokon. Felnéztem rá mire ő megcsókolt. Nem ellenkeztem. Hallottam, hogy valaki jön fel a lépcsőn ezért elszakadtam tőle.
-Lola mi elmentünk 2-3 órára addig meglesztek?-jött be anya.
-Persze menj csak.-próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt. 5 perccel azután, hogy anya kiment hallottam az ajtót csapódni. Derek megint megcsókolt. És élveztem. Az ágyhoz vitt amire lefektetett. A nyakamat kezdte el csókolgatni.
-Próbálj meg ellazulni.-mosolygott rám.-Nem lesz semmi baj, én vigyázok rád.-suttogta a fülembe. Majd folytatta amit elkezdett. Bűntudatom lett. Nekem most szomorúnak kéne lenni, nem pedig itt csókolózni Derekkel az ágyon.
*1 órával később*
Derekkel itt fekszünk az ágyba a takaró alatt. Még mindig bűntudatom van. Elkezdted folyni a könnyeim.
-Héé Lola ne sírj.-húzott magához közelebb Derek.
-Ez...ez annyira jó volt. De...nekem most szomorúnak kéne lenni. Bűntudatom van emiatt.-mondtam el mit érzek.
-Shh.-tette az ujját a számra.-Ne is gondolj ilyenekre, Kyle is azt szeretné, hogy boldog legyél. Higgy nekem.
-Csak olyan nehéz.-bújtam még jobban oda hozzá.
-Tudom de majd együtt átvészeljük, rendben?
-Köszönöm.-adtam neki egy puszit.
-Még is mit?
-Hogy itt vagy nekem.
-Ugyan, ez természetes.-csókolt meg.
Mikor anyáék hazajöttek megkértem anyát, hogy Derek had aludhasson itt. Persze megengedte. Este csak úgy elvoltunk. Volt mikor sírtam Derek pedig ott ült velem és nyugtatott. Próbálta elterelni a figyelmem, olyan aranyos. Remélem sose fogom elveszíteni. Megmutatta ezen a napon, hogy mennyire is szeret és, hogy számítok neki.
Másnap átjött Debby is és Chuck is. Elrángattak moziba is, kajálni is, meg vásárolni is hiába nem volt semmi kedvem. Egész nap velem voltak. Annyira remek barátok, főleg Debby kiskorom óta ismerem. Soha nem csalódtam még benne mindig itt volt mellettem. Mióta Chuck a barátja lett őt is jobban megismertem és a barátomnak hívhatom. Ő is nagyon sokat segít most. Elég későn értünk haza. Volt vagy 11 óra. Derek megint nálunk aludt. Este ránéztem anyára aki dolgozott. Szegény a munkával próbálja elterelni a figyelmét. Odamentem hozzá és megöleltem. Hirtelen azt vettem észre, hogy sír.
-Héé anya, semmi baj nyugi.-simogattam majd még jobban megöleltem.
-Annyira nehéz kicsim. Apád után most még őt is elvesztem.-zokogott.
-Tudom, nekem is nehéz.-öleltem még mindig.
-Annyira jó, hogy ilyen remek barátaid vannak, akik elterelik a figyelmed. Nekem...nekem pedig maradt a munka. Na de menj, mert Derek biztos vár már.-törölte le a könnycseppjeit majd elengedett és megint a munkájával foglalkozott.
-Anya..-kezdtem.
-Semmi baj kicsim menjél.-hátra se nézett csak mondta. Nagy nehezen elindultam vissza fel az emeletre.
*Alison szemszöge*
Amint Lola kilépett a szobából újra sírni kezdtem. Nem láthatja, hogy az anyja összeomlik, már csak én maradtam neki. Én pedig nem hagyhatom magára. A családból már csak én vagyok az egyetlen. Jó még ott van Sarah is de ő mindig utazik a munkája miatt. Meg kell mutatnom Lolának, hogy túl fogjuk élni. Annyi mindenen mentünk már keresztül, ezt is túléljük.
-Semmi baj, tudom, hogy nehéz neked.-puszilt homlokon. Felnéztem rá mire ő megcsókolt. Nem ellenkeztem. Hallottam, hogy valaki jön fel a lépcsőn ezért elszakadtam tőle.
-Lola mi elmentünk 2-3 órára addig meglesztek?-jött be anya.
-Persze menj csak.-próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt. 5 perccel azután, hogy anya kiment hallottam az ajtót csapódni. Derek megint megcsókolt. És élveztem. Az ágyhoz vitt amire lefektetett. A nyakamat kezdte el csókolgatni.
-Próbálj meg ellazulni.-mosolygott rám.-Nem lesz semmi baj, én vigyázok rád.-suttogta a fülembe. Majd folytatta amit elkezdett. Bűntudatom lett. Nekem most szomorúnak kéne lenni, nem pedig itt csókolózni Derekkel az ágyon.
*1 órával később*
Derekkel itt fekszünk az ágyba a takaró alatt. Még mindig bűntudatom van. Elkezdted folyni a könnyeim.
-Héé Lola ne sírj.-húzott magához közelebb Derek.
-Ez...ez annyira jó volt. De...nekem most szomorúnak kéne lenni. Bűntudatom van emiatt.-mondtam el mit érzek.
-Shh.-tette az ujját a számra.-Ne is gondolj ilyenekre, Kyle is azt szeretné, hogy boldog legyél. Higgy nekem.
-Csak olyan nehéz.-bújtam még jobban oda hozzá.
-Tudom de majd együtt átvészeljük, rendben?
-Köszönöm.-adtam neki egy puszit.
-Még is mit?
-Hogy itt vagy nekem.
-Ugyan, ez természetes.-csókolt meg.
Mikor anyáék hazajöttek megkértem anyát, hogy Derek had aludhasson itt. Persze megengedte. Este csak úgy elvoltunk. Volt mikor sírtam Derek pedig ott ült velem és nyugtatott. Próbálta elterelni a figyelmem, olyan aranyos. Remélem sose fogom elveszíteni. Megmutatta ezen a napon, hogy mennyire is szeret és, hogy számítok neki.
Másnap átjött Debby is és Chuck is. Elrángattak moziba is, kajálni is, meg vásárolni is hiába nem volt semmi kedvem. Egész nap velem voltak. Annyira remek barátok, főleg Debby kiskorom óta ismerem. Soha nem csalódtam még benne mindig itt volt mellettem. Mióta Chuck a barátja lett őt is jobban megismertem és a barátomnak hívhatom. Ő is nagyon sokat segít most. Elég későn értünk haza. Volt vagy 11 óra. Derek megint nálunk aludt. Este ránéztem anyára aki dolgozott. Szegény a munkával próbálja elterelni a figyelmét. Odamentem hozzá és megöleltem. Hirtelen azt vettem észre, hogy sír.
-Héé anya, semmi baj nyugi.-simogattam majd még jobban megöleltem.
-Annyira nehéz kicsim. Apád után most még őt is elvesztem.-zokogott.
-Tudom, nekem is nehéz.-öleltem még mindig.
-Annyira jó, hogy ilyen remek barátaid vannak, akik elterelik a figyelmed. Nekem...nekem pedig maradt a munka. Na de menj, mert Derek biztos vár már.-törölte le a könnycseppjeit majd elengedett és megint a munkájával foglalkozott.
-Anya..-kezdtem.
-Semmi baj kicsim menjél.-hátra se nézett csak mondta. Nagy nehezen elindultam vissza fel az emeletre.
*Alison szemszöge*
Amint Lola kilépett a szobából újra sírni kezdtem. Nem láthatja, hogy az anyja összeomlik, már csak én maradtam neki. Én pedig nem hagyhatom magára. A családból már csak én vagyok az egyetlen. Jó még ott van Sarah is de ő mindig utazik a munkája miatt. Meg kell mutatnom Lolának, hogy túl fogjuk élni. Annyi mindenen mentünk már keresztül, ezt is túléljük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése